Hátrálni kezdtem, mire a férfi térdre esett, és összegörnyedt. A kabát hátán, a férfi dereka és válla környékén terebélyes barna tócsa volt. Szóval ez árasztotta a vérszagot. Megkerültem a férfit, tisztes távolságból, és két okból: hogy a telefonos asztalhoz menjek, amin a telefonom és a spray-t tartalmazó táskám volt, valamint hogy szemből is megfigyelhessem a férfit.
- Kérem, tegnap is elengedtem, nem ártottam magának. Most sem akarok, csak adjon egy csipeszt és gézt, és már itt sem vagyok! Kérem! – mondta. Hulla fehér arca fájdalmat tükrözött, szemében már alig csillogott élet. Én pedig döntöttem, bár fogalmam se volt miért pont így.
Gézt, csipeszt, és mindenféle miazmákat kerestem, amivel fertőtleníteni tudok. A férfit felülről levetkőztettem, majd egy plédre fektetve, lassú útmutatások közben kiszedtem a golyókat, fertőtlenítettem, és bekötöztem. Estefelé felébredt, kaját és piát kért, aztán újra álomba kollabált.
Másnap reggelre a plédet találtam csak ott, és a férfi ruháit. A fürdőben bizonyos nyomok arra utaltak, hogy lezuhanyozott. Ezek után benéztem a szekrényembe, és valóban fel volt túrva kissé, és a nálam hagyott pasi ruhákból hiányzott egy-kettő. Miután minden nyomát eltűntettem itt jártának, igyekeztem elfelejteni őt, mely totálisan sikerült.
Felálltam és kinyújtóztattam tagjaimat. Egy újabb „Életem percei” novellával gazdagodott a gépem, amit soha senki nem fog elolvasni. Benéztem a frigóba, utam közben megsimogattam Likacs fejét. Ennél a lépésnél el is akadtam: a hűtőben nem volt semmi kedvemre való. Becsuktam az ajtót, és rámosolyogtam Likacsra.
- Kihívom magam ellen a sorsot, ezzel a sok ábrándozással.
Egy ideig még gondolkoztam rajta, hogy elinduljak-e, aztán eléggé hülyének éreztem magam a helyzet miatt. 1.) ha mennék, táska nélkül el sem indulnék, főleg az iromány után, 2.) Likacs velem jönne, ami kizárná azt hogy berángassanak egy bokorban, és ott csöndben a földhöz nyomva tartsanak, 3.) semmi pénzért nem mennék le ilyenkor.
Mindezt átgondolva adtam enni kutyámnak, és inkább olvasni vonultam.
Reggel levittem sétálni lyukas fülű kutyámat, és amíg ő a dolgát végezte, leültem egy padra nézelődni. Elvégre is, akár igaz is lehetne amit írtam, mert minden napom ugyanúgy telik.
Miután böhömkém elintézett mindent, amit akart, elindultunk haza, és semmittevéssel töltöttük a napot. Mesmeg leültem estefelé írni, de a gondolataim egészen a vámpírokig, szellemekig, alakváltókig kalandozott, úgyhogy úgy döntöttem, ma inkább meglévő művet veszek a kezembe, és olvasok.
Ez se sokáig tartott, a biztonság kedvéért sötétedés előtt benéztem a frigóba, és bár volt benne kaja, ugyanannyi, mint tegnap, még mindig nem kívántam őket.
Felöltöztem, Likacsra ráparancsoltam, hogy maradjon nyugton, majd a zsebembe pakoltam a pénzem, telefont, spray-t, és elindultam. Még világos volt, amikor átmentem a parkon, de az éjjel-nappali nem volt nyitva.
- Éjjel nappal mi? Kivétel vészhelyzet. Az enyém is az! – makacskodtam, majd sóhajtva tovább sétáltam a nagyobbik üzlet felé, aminek bár volt nyitva tartása, nem vészhelyzeteltek.
Vettem kiflit, zöldséget, sajtot és kutya szalámit, kényeztetésképp az én egyetlenemnek. Hazafelé menet semmilyen surrogás nem kísért utamon, én pedig egy pillanatra el se tudtam dönteni, hogy örülök-e neki vagy nem. Aztán elhatároztam, hogy ha hazaérek átírom a sztorit: miután meggyógyítottam, megerőszakolom a pasit, azonnal, és nem is egyszer.
Persze az én általam megírt sztoriban a pasas egy isten volt, csapzott szőke hajjal, gyönyörű kék szemekkel, izmos, magas testalkattal. Amolyan skandináv félisten, akit imádunk. És persze a vád hamis volt ellene, tök ártatlan volt, és ha tovább írnám, visszajönne, feleségül venne, és boldogan élnénk az életünket egy Kuba melletti szigeten, ahogy egy könyvben olvastam még régebben.
Vagy a gondolataimban, vagy valami másban buktam fel, de rohamosan közeledett felém a föld. Kicsápoltam jobbra-balra, és jobboldalon kapaszkodót találtam. A bokor ágai nem igazán díjazták a kicsit sem szalonképes bukásomat, azt viszont annál inkább, mikor ijedtemben elengedtem a nyúzott növényt. Mögötte ugyanis egy alak állt lesben, nem szőke, nem viking, de egyértelműen véres, és semmi jót nem akart.
Berántott a bozótba, kezét a számra szorította, a másikkal a hasamnál fogva felemelt, és egy fa takarásába vitt. Nekidöntött a fának, alig vigyázva, és bár a számat elengedte, az állkapcsomat még mindig fogta.
- Egy nyikkanás, és a nyaka rendellenes irányba fogja forgatni a fejét. Szétnézhet például maga mögött.
Meg se nyikkantam, ahogy kérte. Lépteket hallottunk, ő figyelmeztetően rám nézett, majd csöndben vártuk a sötétedést.
- Nem akartam megijeszteni, a legkevésbé megölni. De jobb volt nekem, hogy nem makogott. – mondta, és elengedte az arcomat. Mivel ő azzal volt elfoglalva, hogy arra figyeljen, ne csapjunk zajt, én a kezembe teleportáltam a spray-t. Mikor elengedett, felkaptam a kezem, de az elakadt a ballonkabátja övében, és kiesett a kezemből. Mindketten lenéztünk, és egyikőnk sem hajolt le.
- Mondtam, hogy nem akarom bántani. – suttogta, és rálépett a spray-mre. Addig-addig táncoltatta rajta a talpát, amíg halk reccsenéssel le nem tört a teteje.
A következő gondolatom az volt, hogyha megütöm a meglőtt vállát, el tudok menekülni. Persze sokáig nem tudnék futni, mert az inhalálómat juszt is a táskámban hagytam. És persze, hiába írok élő tündérmeséket, hogy ne érezzem ilyen elfuseráltnak a taposómalom-életem, hinni nem hiszek bennük, úgyhogy ezzel a nem viking pasival nem is fogok lefeküdni. Mert valószínűleg a gyilkos hajlama nagyobb, mint a vikingemé.
Még fel se emeltem a kezem, mire ő a fának szorította. Ez kissé megfintorgatta a száját (ami egyébként szép volt) de erősen tudott tartani.
- Mint mondtam, nem óhajtom bántani. Csak szeretném, ha tenne egy apró szívességet. Ennyi az egész.
- Szívességet? – szólalok meg első ízben.
- Milyen kedves hangja van! Igen, azt. Csak egy kis kötszer kéne, és fertőtlenítő. Beérném a saját pólómmal is, úgy macsósan, de a ruhákat nem én használom először, és ez asszem ártana a sebnek.
- Szóval elenged, ha én hozok magának kötszert otthonról.
- Otthonról. Nem arra gondoltam, de mivel elárulta, hogy közel lakik, onnan még jobb lenne.
- És ha nem jövök vissza?
- A legtöbb ember kapva-kapna az alkalmon, és nem kérdezősködne! Egyébiránt nemtudom, mivel tarthatnám sakkban. Nyilván az életénél fontosabbnak tartja a mobilját, vagy a pénzét, vagy ezeket a cuki fülbevalókat…az egy Cupido?
- Igen az. És többre tartom, ez igaz.
- Futhatott volna, mert amikor megkértem rá, még nem nagyon gondolkoztam. Maga most felvisz magához. – mondta a férfi.
- Mégis hogy? Az átlőtt vállával egy társasházba?
- A kabátom leveszem, és lezserül a vállamra dobom. Legalább dicsekedhet majd a macsó pasijával.
- A macsó egyéjszakás kalandommal. – indulunk el, és teljes szívemből reménykedek benne, hogy túlélem a ma éjszakát. – Ha már ilyen közel kerültünk egymáshoz, és csak akkor, ha rám nézve nem életveszélyes, megmondaná miért kapta a golyót a karjába?
- Meglőttek. – válaszolta lezseren.
- Nem arra voltam kíváncsi hogyan.
- Miért lenne a miért érdekes?
- Nos, miért is? – vágtam vissza.
- Ha lelövünk valakit, azzal bizonyos mértékig tisztáztuk a róla alkotott véleményünket.
- Szóval magát leszavazták.
- Attól tartok.
- Még egy aprócska kérdés, csakhogy tudjam, túlélem-e. Kinek volt ennyire unszimpatikus? A törvényes oldalnak, vagy a másikaknak.
- Mindkettőnek, de az egyik rosszabbul céloz, mint a másik. Különben minden elrablóját kifaggatja? Csak kérdem.
- Különben nem vagyok olyan hülye, hogy hagyjam magam. De ha ideges vagyok, hajlamos vagyok beszélni.
- Maga nem beszél. Szinte verekszik a nyelvével. Nem erotikus értelemben, bár abban sem lehet rossz.
Időközben megérkeztünk az ajtóhoz, és a kulcscsörgésre halk nyüszítés válaszol.
- Szija Likacs, látod, már itthon is vagyok. A bácsit nem bántjuk, bár lehet később leharaphatod a tökeit.
- Akkor ezért egyezett bele ilyen könnyen. – mondta a férfi kissé feszengve, miközben a derekáig érő állat körbeszaglászta.
- Bekötözöm és elmegy?
- Amint végeztünk. Egy perccel sem maradok tovább. – bólintott, aztán magára találva megsimogatta Likacs fejét. Az közömbösen tűrte, aztán otthagyta, és lábam alatt volt amíg előkészültem az operációhoz.
Az ágyra terített vízhaltan plédre parancsoltam elrablóm, majd leparancsoltam ruháit: ótvarul bűzlött. Közben egyre többet gondoltam az átírandó sztorira. A szex jelenet mellé a leírást is módosítom. Magasság marad, izmosság szintén, de a szőke skandinávból egy barna, érzéki pasas lesz, zöldesszürke szemekkel.
A felcsermunka végeztével a pasi megfogta a kezem, és maga mellett tartott.
- Az első dolga az lesz, hogy hívja a zsarukat?
- Csak ha a tévében látom a körözését, és nagy a vérdíj.
- Ha tényleg csak az idegesség vágta fel a nyelvét, nem is olyan érdekes csaj.
- Maga találta ki, hogy nyelvbirkózó vagyok. – vontam meg a vállam. Erre ő kipróbálta: megcsókolt. Első reakcióként eltoltam magam tőle, másodikként szinte letámadtam. Vállalta a kihívást, és végül győzött: én fulladtam ki először.
- Ha már a zsarukat hívja, tegye a bűnlajstromomhoz a nemi erőszakot.
- Rendicsek, majd feljelentem magam is. – mondtam, majd harcolni kezdtünk, hogy ki erőszakolja meg a másikat. Mindkettőnknek sikerült, meg is rendültünk tőle.
- Ha nem gond, a nevemet nem mondom meg. De megengedem, hogy emlékezzen az arcomra. Például, majd ha fantomképért nyaggatják.
- Rég nem fotóztam már fantomokat, lehet újra nekiállok, ha maga szerint nyaggatni fognak érte.
- Ezt vehetem egy színtiszta nemnek a feljelentésemre.
- Miért, mit mondanék? Egy átlőtt vállú pasi elrabolt a házamba, aztán megerőszakoltuk egymást? Persze miután elláttam a sebét? Felőlem biztonságban garázdálkodhat. Magamnak majd leimádkozom a vétkem...
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.